The folder contains: 14 sound files of interview (.mp3); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, forced labour, death march, camp
A mappa tartalma: interjú 14 audio fájlja (.mp3); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, munkaszolgálat, halálmenet, láger
Landler Iván kémikus az 1920-as évek első felében látta meg a napvilágot egy kaposvári zsidó család gyermekeként. Szülei nem voltak vallásosak, csak a nagyobb ünnepeket tartották meg.
Az interjúalanyt 1944 májusában hívták be munkaszolgálatra, és a bori munkatáborba került. A Vácról Borba tartó vonaton ismerkedett meg Radnóti Miklóssal, akivel a táborban is szoros kapcsolatot ápolt. Ősszel a halálmenet elindításakor ő is abba a menetoszlopba került, mint a költő, és a dunántúli szakaszon is együtt haladtak, így szemtanúja volt Radnóti haláltusájának és kivégzésének. Iván túlélte a halálmenetet, és november közepén, életben maradt sorstársaival együtt a Berlin közelében lévő Sachsenhausen-Oranienburg lágerbe került. Innen februárban szállították át Flossenbürgbe, végül itt szabadult fel a tavasz elején.
Landler Iván a háború után nem tért vissza Magyarországra, Párizsban kezdett új életet. Franciaországban folytatta tanulmányait – a nyelvet már a háború előtt megtanulta –, és kémikusi végzettséget szerzett. Karrierje elején a tudományos pályán igyekezett kibontakoztatni tehetségét, a diplomaszerzés után pár évvel azonban mérnöki állást kapott, így végül a piacon helyezkedett el. A ranglétrán egyre feljebb lépkedve egy amerikai-francia gumiipari vállalat vezető mérnöke lett.
Élete során hosszasan kutatta a bori munkatábor történetét, visszaemlékezéseket írt, illetve kutatásokat folytatott a cservenkai mészárlás ügyében is. Az ötvenes évek közepén házasodott meg, feleségétől két gyermeke született. A 2010-es években bekövetkezett haláláig Párizsban élt.