The folder contains: 2 sound files of interview (2 .mp3 and 2 .dss); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, hiding, forced labour, ghetto
A mappa tartalma: interjú 2 audio fájlja (2 .mp3 és 2 .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, bujkálás, munkaszolgálat, gettó
Az interjúalany Kiskunhalason született 1926-ban. Édesanyját négy éves korában elvesztette, ettől kezdve édesapja egyedül nevelte, majd évek múltán újraházasodott. A család meglehetősen jómódú volt, Iván német óvodába járt és német nevelőnője volt, ezért kiskorától fogva folyékonyan beszél németül. Hat évesen kezdett hangszeren játszani, amikor is tanítónőjének férje kezdte csellóra oktatni. Tehetségesnek bizonyult, ezért a zenei vonalon haladt tovább. Négy elemit végzett Kiskunhalason, utána pedig egy református gimnáziumba került. Az 1938-as zsidótörvények, és az iskolájában fokozódó antiszemitizmus miatt nem maradhatott az intézményben, így Debrecenben kapott helyet az ottani zsidó gimnáziumban.
Érettségi előtt hívták be munkaszolgálatra, Hódmezővásárhelyre, ők voltak az úgynevezett szegedi raj, többségében vasas szakmunkásokból és műszerészekből álltó csoport volt. Összesen kétszázkilencvenen kerültek ebbe a századba, és mindössze tizenegyen élték túl a soát. Iván megtarthatta a mandolinját, és éjszakánként zenéléssel tartotta a lelket a többiekben. Később Mosómagyaróvárra kerültek, ahol két részre osztották őket, az interjúalany csoportja Budapestre került, ahol téglagyári munkára fogták őket. A Horthy proklamáció után Nyergesújfalura vitték a csoportot, ahol cementárkokat ástak, ez nehezebb volt mint az eddigi munkák. Az életben maradtakat tovább vitték a nyugati határ felé, de páran megszöktek és visszatértek az elhagyatott cementgyárba ahol ekkorra már több tucatnyian bujkáltak. Az interjúalany itt szabadult fel, és nem sokkal később visszatért Kiskunhalasra.
Hazaérve szembesült vele, hogy nagyapja házát elfoglalták, így egy ismerősnél szállt meg pár napig, ahol nagyjából huszonöt menekülő lakott együtt. Kiskunhalasról Szegedre költözött, ott kezdett új életet. Hamarosan felvették a város színházának zenekarába csellistaként. Rövid időn belül leérettségizett egy ideiglenes vizsgabizottságnál, majd beiratkozott az orvosi egyetemre, de sosem lett belőle orvos. Később a színészi karral együtt ő is vándorszínészkedett, majd tehetsége fontos döntés elé állította: felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, és a Zeneakadémiára is. Iván az utóbbit választotta.
1949-ben későbbi feleségével megpróbáltak disszidálni de Pozsonynál elfogták őket és visszatoloncolták. Hat hónap börtönre ítélték, később pedig egy koncepciós per során ezt használták fel ellene. A per eredményeként került az Andrássy út 60-ba, ahol az ÁVH-s vallatók különös kegyetlenséggel megverték. Súlyos állapotban került kórházba, és csak kapcsolati hálójának köszönhette, hogy még időben jutott ellátáshoz, és meg tudták menteni az életét.
1956-ban azonban már sikerült elhagynia az országot. Először Bécsbe ment, ahol szépen haladt a zenei pályafutása, és alapító tagja lett Philharmonia Hungaricának. Megtanult fotózni és ezen a téren is elismert alkotóvá vált, illetve egyetemeken is oktatott. A Réalité 1958-as világpályázatán hatezer kép közül ő hozta el az első, harmadik, és hetedik helyezést öt pályaművével. Abban az évben nem más volt a zsűri elnöke, mint Pablo Picasso, aki meg is tartotta a nyertes képet, később pedig küldött Ivánnak cserébe egyet a saját alkotásaiból.
Az interjúalany a kilencvenes évek során költözött vissza Magyarországra, élete során két házasságából két gyermeke született. 2015-ben bekövetkezett haláláig Budapesten élt.