The folder contains: 1 sound file of interview (.mp3 and .dss); info, personal information sheet, consent form, summary, transcript; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, ghetto, death march, camp, resistance
A mappa tartalma: interjú 1 audio fájlja (.mp3 és .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló, interjú átirat; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, gettó, halálmenet, láger, ellenállás
Az interjúalany 1921-ben született egy kárpátaljai faluban, Mezőkaszonyban. Édesapja a helyi földesúr birtokán volt ispán. Az ispán felelős pozíció és megbecsült tisztség volt abban az időben. Sándornénak kilenc testvére volt, és csupán egy volt fiatalabb nála. Édesapjuk ispáni keresete miatt nem volt gond, hogy eltartsa a családot. A két legidősebb báty 1933-ban elment a munkanélküliség elől. Az egyikük Moszkvában állt katonának, a másikuk Brünnben szolgált a hadseregben. 1936-ban édesapjuk meghalt, ezzel minden megváltozott a családban. Szerényebb házba kellett költözniük, a felnőtt gyerekek szétszéledtek, csak egy nővére, egy bátyja és a húga maradt együtt velük.
1944. áprilisában összeterelték a környéken lakó zsidókat Beregszászra. Május 20-án deportálták őket. Auschwitzban az édesanyjukat és a nővére négy, valamint bátyja két gyermekét rögtön elválasztották tőlük. Ő maga és a húga, együtt tudtak maradni. Három hónapig voltak az elosztótáborban, itt nem dolgoztak. Augusztus végén Buchenwaldba vitték őket, ahol a húgát kiválogatták a konyhára. Az interjúalany túl vézna, és gyenge volt, de nem akarta, hogy külön kerüljenek, ezért ő is a konyhán kezdett dolgozni.
Januárban gyalogmenetben átvezényelték őket Bergen-Belsenbe, ahol szintén sikerült bekerülniük a konyhára. Amikor felszabadult a tábor nagyon beteg volt, hetekig magas láz gyötörte, így erről az időszakról kevés emléke van. Kórházba került, és húga ápolóként maradt mellette. Szerettek volna minél előbb hazakerülni, ezért hiába is akarták még bent tartani a kórházban, eljöttek. Pardovicéig amerikai teherautó vitte őket, onnan vonattal jutottak el Prágába, ahol iratokat kaptak az úthoz. Több átszállással júliusban érkeztek meg végül Budapestre, az utat még mindig betegen tette meg, a felszabadulás óta nem javult az állapota. A fővárosban találkoztak egy nővérükkel, akinél egy ideig meg tudtak szállni. Húga hosszabb időre ott maradt, de Berkovicsné hazament Kárpátaljára abban a reményben, hogy talán viszontláthatja egykori szerelmét. A szülőfalujába érve derült ki számára, hogy egykori udvarlója nem élte túl a háborút.
Még 1945-ben férjhez ment egy helybéli zsidó szabóhoz, akitől két gyermeke született. Átköltöztek Munkácsra, majd amikor 1971-ben a férje meghalt, a gyerekekkel felköltöztek Pestre. A gyerekek ekkorra már felnőttek, egyikük egyetemre kezdett járni, másikuk Ungvárra költözött. Pesten az interjúalany ismét férjhez ment, de két év múlva el is vált. Azóta egyedül él, egy darabig pultosként dolgozott egy vendéglőben, majd egy építési vállalatnál volt kézbesítő, ezáltal ismerte meg Budapestet igazán. Innen ment nyugdíjba.
A fia és családja ott lakik a szomszédban, segítenek neki, gyakran benéznek hozzá, és a lányával is jó a kapcsolata. A húga Kanadában él, egy bátyja pedig Izraelben.