The folder contains: 1 sound file of interview (.mp3 and .dss); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, ghetto, forced labour
A mappa tartalma: interjú 1 audio fájlja (.mp3 és .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, gettó, munkaszolgálat
Simon László a húszas évek derekán látta meg a napvilágot Tapolcán, egy polgári zsidó családban. Szülővárosában járt elemibe, annak elvégzése után pedig felkerült Budapestre, ahol 1943-ban sikerrel tette le érettségi vizsgáit. A zsidótörvények miatt egyetemre már nem mehetett, így egy ideig édesapja tapolcai ügyvédi irodájában dolgozott.
A német megszállás idején a család továbbra is Tapolcán lakott. Tavasszal a városban felállították a gettót, és minden zsidót ide hurcoltak. László családjának öt tagja (az interjúalany, a szülei és anyai nagyszülei) egy szobát kapott szállásul: innen ment – külön kijárási engedéllyel – a fiú napszámos munkát végezni egy kertészetbe. 1944. június 12-én azonban megkapta munkaszolgálatos behívóját, és nem sokkal később már egy sárga karszalagos-katonasapkás században menetelt Kőszeg felé. Két hétig itt gyakorlatoztak, ezt követően pedig bevagonírozták és Erdélybe indították őket. Útközben a vonat megállt Győrben, ahol a szomszédos vágányon véletlenül épp ott vesztegelt egy tehervonat, benne a tapolcai zsidókkal, köztük László családjával (kivéve az apát, aki valamiért lemaradt a transzportról, és egy későbbi vonatra került fel).
Az interjúalany századát egy Dés melletti községbe, Rettegbe szállították. Itt egy vasútépítésen végeztek fizikai munkát, még viszonylag jó körülmények között. Kéthetente tábori csendőrök jelentek meg (az ő keretüket idősebb dunántúli közkatonák alkották, akikkel viszonylag jól kijöttek), alsóneműre vetkőztették és eldugott értékek után kutatva megmotozták őket. Az orosz bevonulás miatt augusztus végén félbe kellett hagyniuk a munkát, és a századot Szajolba irányították. Egy hónapig német mérnökök felügyelete alatt dolgoztak, ugyancsak vasútépítésen, de az oroszok itt is utolérték őket: a sietős evakuálás okozta zűrzavarban néhányan elhatározták, hogy elszöknek és a környéken bújnak el, de a nem sokkal később ideérkező SS-esek valószínűleg agyonlőtték őket.
A századot 30 kilométernyi gyaloglás után újra bevagonírozták, és Érsekújvárra szállították. A faluban meglehetősen jó szállás jutott nekik egy paraszt gazdasági épületében, sőt néha még a Tiszában is megfürödhettek. Innen vezényelték ki őket reggelente romeltakarításra a közeli vasútállomásra, ahol a bombázások után, a roncsok között gyakran találtak maguknak cipőt és használható ruhákat.
Karácsony tájékán aztán ismeretlen céllal nyugat felé indultak: először Győr felé, majd át a Csallóközbe, aztán Pozsony mellé, majd vissza Győr irányába, Medvébe. A keretlegények átadták a századot a csendőröknek, akik Kópházára vitték őket. Itt a körülményeik már sokkal rosszabbak voltak: fűtetlen dohányszárító pajtában aludtak, és hamarosan nyilas pártszolgálatosok kezdték őrizni őket. A munkaszolgálatosok éheztek, hamar tetvesek lettek, és nemsokára a kiütéses tífusz is terjedni kezdett közöttük.
Március 31-én a nyilasok Ausztria felé indultak a munkaszolgálatosok egy részével, azoknak pedig, akik nem érezték magukat elég erősnek, felajánlották, hogy maradjanak a pajtában. Az interjúalany ez utóbbi lehetőséget választotta, és még aznap felszabadították a szovjet csapatok.
László gyalog indult haza egy társával: Kapuváron és Kisfaludon keresztül végül egyedül jutott el Tapolcára. Mivel családját egyetlen nagybácsi kivételével teljesen kiirtották, nem akart Tapolcán maradni, ezért a régi lakásukat sem kereste fel. A nyarat a zsidó hitközség épületeiben töltötte, majd Pestre költözött az említett nagybácsihoz, aki feleségével együtt (saját gyermekük nem volt) második otthont teremtett számára. László bejutott az orvosi egyetemre, de tanulás mellett mindvégig segített nagybátyjának a munkájában. Hat év múlva, az ötvenes évek elején lediplomázott, nem sokkal később pedig megnősült. A következő évben született egy lányuk. Az interjúalany a kilencvenes évek végén elvesztette feleségét, azóta egyedül él.