The folder contains: 3 sound files of interview (3 .dss, 3 .mp3), consent form, info, personal information sheet, summary, Holocaust survivor, Jew, narrative biographical interview, testimony, persecution of Jews, hiding
A mappa tartalma: 3 audio fájl,( 3 .mp3 és 3 .dss), hozzájárulási nyilatkozat, info, adatlap, összefoglaló, Holokauszt túlélő, zsidó, narratív interjú, tanúságtétel, zsidóüldözés, bujkálás
Baranyai István Magyarországra települt német zsidók és dunántúli keresztény parasztok leszármazottja, az 1930-as évek elején született Budapesten. Édesapja vegyész volt, az első világháborúban a keleti fronton harcolt, végül tisztként szerelt le. Édesanyja háztartásbeli volt. A budai hegyvidéken éltek, ahol Baranyai úr bevallása szerint „érezhető volt a szélsőjobboldali befolyás”, de ő maga mintegy burokban nőtt fel, mivel iskolájának tanárai nem tűrték meg a gyerekek között az antiszemitizmus semmilyen formáját. Baranyai úr egyébként – elsősorban kitűnő memóriájának köszönhetően – nagyon jó tanuló volt, latinból iskolaelső. Szenvedélyesen szerette az irodalmat és a zenét, de legfőbb szerelme a képzőművészet volt, ezért is lett belőle később festő és építész.
A ’44-es eseményeket távolról élte át, mivel a németek bevonulása után édesanyja (az apa ekkor már a fronton harcolt, zsidó felesége miatt egy „megbízhatatlannak” minősített század élén) jobbnak látta, ha vidékre költöznek, ottani keresztény rokonaikhoz. Később tudta meg, hogy több családtagját elveszítette (nagyanyja Auschwitzban halt meg, egyik nagynénje pedig eltűnt, és nem került elő többet), és legjobb gyerekkori barátját is a Dunába lőtték. Saját élményei tehát nincsenek, de a család és a barátok szenvedései olyan törést okoztak benne, amely elmondása szerint elpusztította benne az emberekbe vetett hitet és biztonságérzetet. Jóval később, Franciaországban egy pszichiáterrel analizáltatta magát, és a beszélgetések során kiderült, hogy a feldolgozatlan traumák azóta is nagyban befolyásolják a lelki életét.
A háború után Baranyai úr folytatta tanulmányait. Érettségi után felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol viszont állandó zaklatásoknak volt kitéve Jugoszláviában élő rokonai és egyéb „kétes kapcsolatai” miatt (péládul rossz fényt vetett rá, hogy sikereket ért el nyugati országok képzőművészeti pályázatain), ezért rövidesen otthagyta az iskolát. Egy ideig segédmunkásként dolgozott, majd a Műegyetem építész szakos tanulója lett. Az 1950-es évek derekán megnősült.
A családra nehezedő nyomás az évek múlásával egyre növekedett; édesapja elveszítette az állását, és többször kihallgatta őket az ÁVO. Baranyai úr már csak ezért is üdvözölte a forradalom kitörését: minden fontosabb tüntetésen ott volt, ezért amikor novemberben nyilvánvalóvá vált, hogy a felkelést leverik, elhatározta, hogy feleségével és három barátjával együtt külföldre szökik. Nem sokkal a határok lezárása után, november végén sikerült Ausztriáig jutniuk, ahonnan egy olasz menekültbizottság Olaszországba segítette őket. Bár jól érezték magukat, nem sikerült munkát találniuk és „gyökeret ereszteniük”, ezért öt hónap elteltével továbbálltak Franciaországba. Az elkövetkező húsz évet kisebb megszakításokkal különböző francia városokban töltötte, és építészként kereste a kenyerét. A külföldi évei alatt rengeteget utazott. Otthon maradt szüleivel Jugoszláviában tudott találkozni a hatvanas évektől.
1970-ben, amikor egzisztenciális krízisbe sodródott, megbetegedett, és egy éven keresztül kezelték egy szanatóriumban. Mikor meggyógyult, folytatta franciaországi életét, de ekkor már kevésbé találta a helyét. Felesége, akivel egy ideje elhidegültek egymástól, visszaköltözött Magyarországra, később elváltak. A 70-es években Baranyai úr is hazalátogatott, felkereste gyerekkori barátait, és annyira jól érezte magát, hogy lassan elkezdte felszámolni franciaországi életét, majd végleg hazaköltözött. Ebben szerepet játszott második felesége, akivel pár év múlva fiuk is született. Tizennégy év házasság után ismételten elvált, azóta egyedül él.