The folder contains: 1 sound file of interview (.mp3 and .dss); info, personal information sheet, consent form, summary, photos of personal life, photos of documents; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, camp, death march
A mappa tartalma: interjú 1 audio fájlja (.mp3 és .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló, személyes képek, képek dokumentumokról; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, láger, halálmenet
Lukács Ágnes festő 1920-ban született Budapesten, a hetedik kerületben. Szülei 1913-ban házasodtak össze, Ágnes kései gyermek, mindkét szülője már betöltötte negyvenedik életévét, mikor megszületett. Pedagógus családból származik, édesapja iskolaigazgató volt, anyja ugyanebben az iskolában tanított. Ágnes is itt végezte a négy elemi osztályt, majd a Mária Terézia Állami Leánygimnáziumban tanult tovább. Itt csak hat osztályt végzett el, mert mielőtt befejezhette volna tanulmányait, eltanácsolták. Ezután szülei beiratták az akkor nyíló Olasz Intézetbe, ahol Ágnes osztálya volt az első érettségiző évfolyam. Az interjúalany már egészen kisgyerek korától kezdve rajzolt, ötévesen gyerekrajz-kiállításokon szerepelt, és rajzai magyar, illetve francia lapokban jelentek meg.
1939-ben érettségizett, és még ebben az évben felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahova elsőre fel is vették. Kandó László osztályában kezdett, majd a harmadik évben Szőnyi István osztályába jelentkezett át. 1944-ben végzett a főiskolán, diplomáját sárga csillaggal a kabátján vette át.
Kora nyártól a Meister Szappangyárban helyezkedett el, ami ekkor hadiüzemként működött. A család azt remélte, hogy ez a munkahely biztonságot nyújthat számára. Akkoriban az Aréna úton laktak, Ágnes onnan járt dolgozni a Soroksári útra. 1944. július 3-án leszállva a déli vasúti összekötő hídnál lévő végállomáson csendőrök gyűjtötték össze a sárga csillagosokat és a Ludovika parkjába, majd a Dunapartra vezényelték őket. Itt hajóba kellett szállniuk, ami a katonai amfiteátrumhoz vitte a csoportot. Ekkorra már rengeteg embert gyűjtöttek össze itt. Három napot töltöttek ezen a helyen, mielőtt bevagonírozták őket. Július 9-én érkeztek meg Auschwitzba. A transzport életben maradt tagjai itt többségében nem végeztek kényszermunkát, de Ágnes a láger irodájában dolgozott. Ahogy előrébb tolódott a front, másik táborba kellett menniük, először Reichenbachba, ahol a Telefunken rádiógyárban kellett dolgoznia, feladata alkatrészek ellenőrzése volt. Később tavasszal többhetes úton (vasúttal-gyalog) Porta Westfalicába érkeztek. Itt már nem dolgoztak, júliusban szabadultak fel.
Két barátnőjével, akik testvérek voltak, közösen elhatározták, hogy nem várják meg amíg a hatóságok megszervezik a hazaszállításukat, és elindulnak gyalog. Három hét alatt értek haza Budapestre. Először a testvérpár lakásába mentek, ahol a lányok édesapja és testvérei fogadták őket. Ezután Ágnes az Aréna úti házukhoz ment, ám azt teljesen lebombázott állapotban találta. Egy kapura ragasztott cédula segítségével derült ki számára, hogy szülei hol laknak, ide volt házmesterük lányának segítségével jutott el.
A háború után hamarosan állást kapott a Wesselényi utcai polgáriban, ám mivel itt nem tudott rajzot tanítani, rövidesen felmondott. A következő állásajánlata már az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorló gimnáziumából érkezett, ahol lehetősége volt rajztanárként dolgozni. Innen ment nyugdíjba a hetvenes évek közepén. Az ötvenes évek során egy barátja ajánlására elkezdett eszperantót tanulni, és részben e nyelvtudásának köszönhetően később egész Európát bejárta.
Festőként is sikeres karriert futott be, többek között rendszeresen részt vett a Székely Bertalan Kör kiállításain, rajzai rendszeresen jelentek meg az Élet és Irodalom, és a Magyar Nemzet hasábjain. Festményein keresztül jelentős részben a holokauszt ideje alatt elszenvedett meghurcoltatást dolgozta fel. 2016-ban bekövetkezett haláláig Budapesten élt és alkotott.