The folder contains: 1 sound file of interview (.mp3 and .dss); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew hiding,
A mappa tartalma: interjú 1 audio fájlja (.mp3 és .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív interjú, zsidó, bujkálás
Az interjúalany az 1930-as évek elején született Budapesten, értelmiségi családban. Édesapja építészmérnök volt, zsidó származású, de kikeresztelkedett családban nőtt fel, édesanyja pedig háztartásbeli. Nagy Istvánné a egy belvárosi evangélikus iskolába járt hat éves korától az érettségi évéig. A különböző felekezetek jól megfértek egymás mellett, és zsidó hitoktatás is volt. Igazgatója saját lehetőségeihez mérten megpróbált tenni a zsidótörvények ellen, így mikor bevezették a sárga csillag viselését, inkább lezárta a tanévet, minthogy iskolájába is beszivárogjon az antiszemitizmus.
A német megszállást követően, amikor a zsidókat csillagos házakba terelték, a család a hatodik kerületi lakásukból az interjúalany egyik barátnőjének szüleihez költözött. Az elkövetkezendő nyolc hetet viszonylagos békességben töltötték itt. Az apa ekkor már Budán bujkált, az egyik ismerősétől kapott illegális papírokkal. Később, amikor tudomást szereztek arról, hogy a zsidó házakat elkezdik kiüríteni, Nagy Istvénné édesanyjával visszaköltözött a lakásukba. Bíztak a lakókban, akik többsége szerette őket, továbbá abban, hogy az anya katolikus születési bizonyítványa biztonságot nyújthat nekik. Visszaemlékezése szerint, itt egészen októberig biztonságban voltak.
A nyilas hatalomátvétel után, attól tartva, hogy a fokozottabb ellenőrzés felfedheti a származásukat, egy nagybácsi házába költöztek. A nagybácsi illegális tevékenysége miatt, és mert a szövetséges csapatokkal rádiós kapcsolatban volt, civil ruhás nyomozók naponta vallaták. A kapu előtt örködő nyilasok folyamatos ellenőrzése ellenére, azonban sikerült megszökniük, és a háború hátralévő részében barátoknál, ismerősöknél bujkáltak. Elmondása szerint az ostrom ideje alatt még az éhezés sem fenyegette őket.
Az atrocitások a felszabadulással kezdődtek számukra, amikor visszaköltöztek saját lakásukba. A szovjet tisztek naponta többször megszégyenítették, és bántalmazták őket, ha nem teljesítették kívánságaikat. Ezt követően egy ismerős családhoz menekültek, és csak később költöztek haza ismét. Február végén hazatért az apa, de nem sokáig volt nyugtuk: mivel a szovjet parancsnokságot a környéken rendezték be, el kellett hagyniuk az otthonukat, és csak évekkel később térhettek haza a teljesen kifosztott lakásukba.
A következő két évben egy hetedik kerületi szuterénben laktak, a család egy barátjánál. Közben a lány kapcsolatba került egy mérsékelt baloldali cionista csoporttal, amelynek tagjai megpróbálták rávenni az emigrálásra, de édesanyja végül lebeszélte róla.
Nagy Istvánné a negyvenes évek végén leérettségizett, majd az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait. Korán felismerte az új diktatúra valódi természetét, és egy pillanatig sem szimpatizált vele. Többszöri próbálkozások során sem tudták rávenni, hogy jelentéseket írjon. 1956-ban pedig a Petőfi kör gyűléseire is eljárt: itt érte a forradalom kitörésének híre is. Fegyveres harcokban nem vett részt, a nagyobb harcokat keresztapjánál vészelte át.
A forradalom utáni években ismerkedett meg Nagy Istvánnal, egy páciensével, akivel később, a hatvanas évek elején házasságot kötött. Egy évvel később megszületett egyetlen gyermekük. Nagy Istvánné azóta nyugdíjba vonult, és még több évig külsősként dolgozott az orvosi egyetemen.