The folder contains: 1 sound file of interview (.mp3 and .dss); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, ghetto, camp, hiding, forced labour
A mappa tartalma: interjú 1 audio fájlja (.mp3 és .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, gettó, láger, bujkálás, munkaszolgálat
György 1926-ban született egy Celldömölkhöz közeli faluban, viszonylag jómódú, polgári zsidó családban. Apja borkereskedő volt, édesanyja pedig háztartásbeli. Györgyön kívül volt még egy idősebb fiuk is, József. A család eredetileg ortodox volt, de csak a nagyobb ünnepeket ülték, és amikor a szomszédok elárulták a rabbinak, hogy néhanapján disznóhúst esznek, a hitközségből is kizárták őket; ettől kezdve hivatalosan is neológok lettek. György Celldömölkön járta ki a négy elemit és a polgárit, többnyire felemás eredményekkel. Az iskola elvégzése után elszegődött inasnak egy férfiszabóhoz, de fél évvel később a zsidóellenes rendelkezések miatt ott kellett hagynia az állását.
A német megszállás után nem sokkal a családot lovas kocsikon Jánosházára, az ott felállított gettóba szállították. Egy nem sokkal később született rendelet értelmében a katonakorú fiatalokat Kőszegre szállították, ahol a helyi kaszárnyában munkaszolgálatos századokba osztották őket. Innen György századát azonnal Nagyváradra irányították tovább; útközben a vonat megállt Győrben, ahol véletlenül épp ott vesztegelt az a vonat is, amely a Jánosházán maradt zsidókat, köztük György szüleit Auschwitzba szállította. Ekkor látták egymást szüleivel, de beszélni nem tudtak. Mint utóbb kiderült, ez volt az utolsó alkalom, hogy látta szüleit.
Nagyváradon emberséges bánásmódban volt részük, és a munka (vasútépítés) sem tartozott a legnehezebbek közé. Ahogy a front közeledett, a századot Szolnokra irányították; itt nagy zűrzavar közepette bevagonírozták a társaságot, és végül Budapesten, Ferencvárosban kötöttek ki. Itt elhelyezték őket egy iskolaépületben, és romeltakarításon dolgoztak. Október 15-én, Szálasi rádióbeszédét követően a százados összehívta a munkaszolgálatosokat, és közölte velük, hogy ő nem fogja a nyilasokat szolgálni, tekintsék magukat leszereltnek, és menjen mindenki, amerre lát.
György néhány társával együtt beutazott a belvárosba, ahol egy ideig ismerősöknél bujkáltak, majd visszatértek a korábbi ferencvárosi iskolaépületbe. Itt a csoport tagjait a nemzetközi gettó területére költöztették, ahol egy ideig viszonylagos nyugalomban élhettek. Pár hét múlva felsorakoztatták a csoportot, bevagonírozták őket, és elindultak a nyugati határ felé.
Két nappal később a transzport Kőszegre ért, ahol a magyar keret átadta őket a németeknek. Két napig a helyi sörgyár hatalmas csarnokában helyezték el őket, novemberben, pedig sátrakban kellett aludniuk. Itt kezdődtek György szenvedései: kemény fizikai munkát kellett végezniük, és élelmet is alig kaptak. A tél beköszöntével a rögtönzött sátrak semmi védelmet nem nyújtottak a kegyetlen mínuszokkal szemben. György annak köszönhet a túlélését, hogy egy nap kiválasztották kisebb javítási és egyéb segédmunkákra, ami nem követelte meg tőle a hajnali munkába vonulást, és jobb minőségű élelmet is kapott
Egy nap a még életben maradtakat megindították Ausztria felé. Ekkorra már teljes volt a fejetlenség: az országutat elárasztották a menekülők tömegei (György futólag még bátyjával is összefutott, aki a háború végén Dachauban szabadult fel), és az SS-tisztek is egyre kevésbé ügyeltek a foglyaikra, így nem sokkal Graz előtt jónéhányan egyszerűen leültek egy árok szélére, és megvárták, amíg a tömeg elvonul. Mikor az SS-tisztek biztos távolságra kerültek, négyfelé váltak, és különböző irányokban elindultak hazafelé.
Gyalog indultak haza a négyfős csoporttal, közben egy nyilas tiszt felesége is hozzájuk szegődött. Kis híján hadifogságba is kerültek, de végül épségben megérkeztek Szentgotthárdra. Innen vonat tetején utazva Szombathelyre mentek, ahol szétváltak, és György hamarosan megérkezett Celldömölkre. Itt kellett megtudnia, hogy bátyja kivételével egész családját Auschwitzba vitték és elgázosították. Egy-két évvel később Budapestre utazott, ahol szoros barátságot kötött egy korabeli házaspárral, akik befogadták magukhoz, és ettől kezdve együtt dolgoztak a pár textilüzletében. A férj később betegségben elhunyt, így György kettesben maradt az özveggyel, akivel néhány év elmúltával egymásba szerettek, és az asszony 2001-ben bekövetkezett haláláig élettársi viszonyban éltek.
György vegyészként dolgozott egy műanyag-ipari vállalatnál, 1979-ben innen ment nyugdíjba, miután szívelégtelenség miatt leszázalékolták. Felesége halála óta egyedül él.