The folder contains: 4 sound files of interview (4 .mp3 and 4 .dss); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, ghetto, camp
A mappa tartalma: interjú 4 audio fájlja (4 .mp3 és 4 .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, gettó, láger
1937. október 16-án született egy alföldi városban, szülei első gyermekeként, később két testvére született, öccse már a háború után. Zsidó óvodába járt, amit később megszűntettek.
A háború kitörése után édesapját többször is behívták munkaszolgálatra, így akkor sem tartózkodott otthon, amikor családját (szüleit, apósát és anyósát, feleségét és két gyermekét) a karcagi gettóba, majd a szolnoki cukorgyárba vitték. Körülbelül két hetet töltöttek itt. A gyár udvarán nagy volt a zsúfoltság, és állandóan zuhogott az eső, aminek következtében hamarosan térdig ért a sár. Elmondása szerint mindennaposak voltak az őröktől elszenvedett kegyetlenkedések.
A Czeizler nagyszülőket, az interjúalany nagynénjét és kisgyermek unokatestvérét a cukorgyárból egyenesen Auschwitzba deportálták, ahonnan egyikük sem tért haza. A család többi tagját nem Auschwitzba, hanem Ausztriába vitték, ahonnan végül mind épségben visszajöttek.
Az első állomás Bécsújhely volt, innen irányították tovább őket a strasshofi gyűjtőtáborba. Strasshofban mindenek előtt elválasztották egymástól a nőket és a férfiakat, és zuhanyozni küldték őket. Rövid strasshofi tartózkodás után továbbirányították őket egy közeli osztrák uradalomba, ahol egy gyárépületben szállásolták el őket. Az itt töltött idő alatt viszonylag jó dolguk volt, mivel a felnőtteket mezőgazdasági munkára vitték, aminek következtében rendszeresen haza tudtak hozni egy kis krumplit, céklát, és mindent, ami a földeken termett. Ősszel, ahogy a front egyre közeledett, a csoport felét Bécsbe szállították (utólag derült ki, hogy a másik felét kivégezték az őrök). Itt a felnőttek többnyire havat lapátoltak, egészen addig, amíg egyszer egy légitámadás során porig nem bombázták a szállásukként szolgáló iskolát. Hosszas bolyongás után újra vitték a csoportot. A bombázások ekkor már mindennaposak voltak, így nem deportálták őket. A hátralevő idő az éhezés és a mindennapi megaláztatások jegyében telt el, egészen addig, amíg egy nap a németek eltűntek.
Így a tábor még az oroszok megérkezése előtt néhány nappal felszabadult. Három nappal az oroszok megérkezése után a család elindult hazafelé. Hosszú út után a Nyugati Pályaudvarba érkeztek meg, a hetedik kerületben pedig, egy távoli rokon meglátogatása során csodával határos módon összeakadtak az évek óta nem látott apával is. Karcagra már együtt mentek haza, és így kezdték újra a háború során feldúlt életüket.
Az interjúalany különböző iskolákban elvégezte elemit és a polgárit, az ötvenes évektől a helyi gimnáziumba járt, majd ott is érettségizett. Nem vették fel az egyetemre, ezért nem lehetett gyógyszerész, ahogy tervezte. Számos munkahelye volt, dolgozott többek között lakatosként, gondnokként, építésvezetőként, a rendszerváltás után pedig céget alapított.
A hatvanas évek végén megnősült, két fia és egy lánya született. Időskorára a családfakutatás lett a hobbija. Lágerélményeiről, illetve szeretett családtagjairól szóló visszaemlékezéseit a Remény című folyóirat rendszeresen közli.