The folder contains: 2 sound files of interview (2 .mp3 and 2 .dss); info, consent form; Holocaust, narrative biographical interview, camp, forced labour
A mappa tartalma: interjú 2 audio fájlja (2 .mp3 és 2 .dss); info, hozzájárulási nyilatkozat; holokauszt, narratív életútinterjú, láger, munkaszolgálat
Erzsébet nem zsidó családból származik, családjából férje volt az egyetlen, akit a vészkorszak ideje alatt meghurcoltak. Szentesen született az 1920-as évek első felében. Meglehetősen szerény körülmények között nőtt fel, édesapja mezőgazdasági, illetve napszámos munkákat végzett, anyja pedig otthon volt vele, és két testvérével. Már egészen fiatal korában be kellett állnia cselédnek, hogy keresetével ki tudja egészíteni édesapja jövedelmét.
Férjét, akivel már a a háború előtt összeházasodtak, 1943-ban hívták be munkaszolgálatra, ahonnan németországi koncentrációs táborokba került. 1945-ben a felszabadulást követően súlyos sérülésekkel tért haza.
A háború után Erzsébet belépett a kommunista pártba, és különböző minisztériumok munkatársa lett. Férje katona volt, és egy rövidebb ideig a Szovjetúnióban is éltek. Az interjúalany a nyolcvanas években nyugdíjba vonult, gyermekük nem született.