The folder contains: 1 sound file of interview (.mp3 and .dss); info, personal information sheet, consent form, summary; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, hiding
A mappa tartalma: interjú 1 audio fájlja (.mp3 és .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, bujkálás
Sáfrán Sándorné Budapesten született, a húszas évek második felében. Nagy családban nőtt fel, négy lány és egy fiú testvére volt. Apja sorsjegyárus volt, édesanyja pedig otthon volt a gyerekekkel, és a háztartást vezette. Az interjúalany az elemi elvégzése után a Gizella Királyné Gimnáziumban tanult tovább, de a hatodik osztályt már a Nemzeti Zenedében kezdte. Zongoratanár szeretett volna lenni, tanulmányait azonban idő előtt be kellett fejeznie, mert a család megélhetése veszélybe került, így kénytelen volt ő is munkába állni. A negyvenes évek elején egy kozmetikumokat gyártó üzemben helyezkedett el, itt dolgozott a német megszállásig.
1944 nyarán, a csillagos házak kijelölését követően a család az egyik nagybácsi lakásába költözött. Egy nap az interjúalany behívót kapott, amelynek értelmében egy meghatározott napon meg kellett volna jelennie egy sportpályán, hogy onnan majd munkára szállítsák. Ő azonban nem jelentkezett a megadott időpontban, hanem még a behívó kiküldésének napján megszökött a csillagos házból, és a háború végéig a legkülönbözőbb helyeken bujkált. Ebben a család korábbi – szintén zsidó származású – bérlője volt segítségére. Több pesti lakás, és szállodai szoba után az interjúalany nővérének segítségével egy Duna-parti, a Komjádi uszoda szomszédságában lévő lakás menedékében vészelték át a főváros ostromát. A lakás különösen veszélyes helyen volt, hiszen mikor a szovjetek már elfoglalták Pestet, és a Margitszigetről lőtték a budai oldalt, egy német üteg épp a házuk kapujában foglalt el védelmi állást, aminek következtében minden pillanatban ki voltak téve a támadók tüzének.
A háború után a család visszakapta lakásának nagy részét, ahova vissza is tudtak költözni. Szülei és testvére szintén túlélték a soát, egyetlen bátyja kivételével, aki nem tért haza a munkaszolgálatból. Az interjúalany felhagyott zenetanári ambícióival, és dolgozni kezdett. Egy ideig tehetős polgárok gyermekeire vigyázott napközben, majd a mai BKV elődjénél, a Fővárosi Villamos-Vasútnál sikerült elhelyezkednie, ahol harminc éven keresztül dolgozott.
A háború utáni években hozzáment a férfihez, akivel a vészkorszak ideje alatt együtt bujkáltak. Egy gyermekük született, házasságuk azonban nem tartott sokáig, az ötvenes évek elején elváltak. Az interjúalany hamarosan ismét férjhez ment, második házasságából egy lánya született. Második férje haláláig együtt éltek Budapesten.