The folder contains: 2 sound files of interview (2 .mp3 and 2 .dss); info, personal information sheet, consent form, summary, interview transcript; Holocaust, narrative biographical interview, Jew, hiding, death marrch
A mappa tartalma: interjú 2 audio fájlja (2 .mp3 és 2 .dss); info, adatlap, hozzájárulási nyilatkozat, összefoglaló, interjú átirat; holokauszt, narratív életútinterjú, zsidó, bujkálás, halálmenetZoltán a húszas évek végén látta meg a napvilágot Budapesten, egy szegény zsidó család második gyermekeként. Szülei kereskedelmi alkalmazottak voltak. Négy polgárit és négy elemit végzett, majd tizennégy évesen inasnak állt egy csillárgyárba, ahol bronzművességet tanult. 1944-ig a hetedik kerületben laktak, onnan kellett elköltözniük egy csillagos házba apja unokatestvéréhez. Elmondása szerint soha nem hordta a sárga csillagot és a kijárási időn túl is kiment dolgozni. Októberben összegyűjtötték az embereket a közeli házakból, őket édesapjával a Lóversenypályára vitték. Első éjjel Ferihegyen aludtak az akkor épülő gazdasági épületekben, majd onnan Pestszenterzsébetre kerültek. Egyszer egy szökési kísérlet alkalmával elkapták a nyilasok őt és egy társát, és csak civilek közbenjárása miatt nem végezték ki őket. Visszakerültek Pestszenterzsébetre, és Zoltán innét szökött meg, majd ment vissza családjához a csillagos házba. Édesapja eközben gyárakban próbált bujkálni, de egy alkalommal feljelentették őket, és társaival bekerültek egy Bergen-Belsenbe tartó transzportba. Zoltán édesapja nem tért haza a lágerből. Édesanyját , nővére kislányát és nagynénjét a budapesti gettóba vitték, ő pedig addig látogatta őket, amíg lehetősége volt rá. Az interjúalany az utolsó pár hetet egy, a németek által fenntartott házban töltötte egy ismerős családnál bujkálva, ahonnan a többi zsidóval együtt kijárt dolgozni a Royal szállóba. Itt érte a felszabadulás, majd rögtön elment a családjáért a gettóba és velük együtt tért vissza a sárga csillagos házba. Zoltán áprilistól visszament dolgozni a csillárgyárba. A későbbiekben könnyűipari üzemekben, és Magyar Rádiónál is dolgozott. Az ötvenes években szerzett villamosmérnöki diplomát. Kétszer nősült meg, jelenleg második feleségével él. Egy gyermekük, és négy unokájuk született.